Család
A vérmérgezés
A vérmérgezés – vagy más néven szepszis – alattomos kór, amely bármely életkorban megbetegíthet, és nemcsak felnőtteknél, de gyermekek esetében is súlyos tünetekkel járhat. Különösen veszélyeztetett kategóriába tartoznak az újszülöttek és a gyenge immunitású, kórházi kezelés alatt álló betegek. Cikkünk segítségével annak járunk utána, hogy miként ismerhetjük fel, és hogyan gyógyítható ez a nem is annyira ritka betegség.
Az 1-es típusú (gyermekkori) cukorbetegség és tünetei
A cukorbetegség a gyermekkor leggyakoribb anyagcsere-betegsége. Magyarországon nagyjából minden 1500 gyermek közül egy cukorbeteg, és évente hozzávetőleg 200-250 gyermekről ismerik fel, hogy cukorbeteg.
Nyugodt reggeleket!
Mennyivel jobban indul a hét, a nap, ha a reggelek jó hangulatban, kapkodás, idegeskedés nélkül telnek el egy család életében! Íme néhány ötlet, hogyan lehet kellemesebben megélni a nap első, közösen eltöltött perceit!
Kistestvér érkezik
Szülőnek, gyereknek egyaránt nagyon izgalmas időszaknak ígérkezik a kistestvér érkezése a családba. Az édesanya ilyenkor izgul, hogy a nagyobb testvér jól fogadja-e a kis jövevényt, ugyanis egy természetes élettani krízis (válság) is kialakulhat. Mire érdemes figyelni? Szakértőt kérdeztünk.
„Függőleges tánc” segít a gerincdeformáción
Aki a létrán fel tud menni, falat is tud mászni. Élményt ad a falmászás – és még egészséges is!
Övsömör gyerekkorban
Kialakulhat-e övsömör gyermekeknél? Más betegség kísérő tüneteként kezelendő, vagy inkább önálló bőrbetegségnek? Ha valaki még nem volt bárányhimlős, akkor övsömöre sem lehet? Cikkünk erre keresi a választ. Aki ebben segít: dr. Szász-Német Réka bőrgyógyász szakorvos.
Az iskolai bántalmazásról
Bár javában tombol a nyár, és a legtöbb gyerek vígan élvezi a vakációt, ejtsünk szót az iskolai bántalmazás jelenségéről. Sok érintettből talán éppen most buggyan ki a tanév közben felgyülemlett sérelem, a szorongást, feszültséget keltő kisebb-nagyobb bántalmazás emléke. Szülőként nem árt felkészíteni a gyereket, mit tegyen, ha a következő tanévben szeretné elkerülni a nem várt incidenst.
Figyeljünk a kisbabák bőrének védelmére!
Mikortól vihető ki a kisbaba a napra? Mennyi időre érheti nap a bőrét? Mikortól és milyen alkalmakkor használható a piciknél naptej? A kisbabák nyári bőrvédelméről kérdeztük dr. Szász-Német Réka bőrgyógyász szakorvost.
Nagyothalló kisgyerekek
Hazánkban a lakosság legalább 10 százalékát érinti a hallásromlás. De nem csak az idősek betegsége ez! A nemzetközi adatok szerint minden ezredik újszülött halláscsökkenéssel jön világra. Gyermekkorban azonban átmenetileg később is jelentkezhet ez a probléma.
Tíz pontban az apákért
Magyarországon június harmadik vasárnapján ünnepeljük az édesapákat, idén június 19-én. Festő Blanka pszichológus segítségével tíz pontban gyűjtöttük össze, miért fontosak az édesapák a gyermekek, az anyák, egyszóval az egész család életében.
Léder László: „Férfias, ha egy férfi segítséget mer kérni”
A gyereknek két biológiai szülője van, de a mai társadalom az egyiket kikapcsolja: az apát – véli Léder László pszichológus, coach, az ismert Apa Akadémia megálmodója. A modern társadalmak – köztük a magyar – közös jellemzője az apátlanság, amely ördögi kört teremtve roncsolja az újabb és újabb generációk mentális egészségét.
Hogyan sportoljon okosan a gyerek?
Bár ritkábban, mint a felnőtt, de a rendszeresen sportoló kisgyerek, kamasz is találkozhat sportsérüléssel, érheti sportártalom. Sportáganként eltérő, milyen tünetek fordulhatnak elő. Jó hír, hogy kellő tudatossággal, évenkénti ellenőrzéssel a kellemetlen tünetek csökkenthetők.
Hurrá, közeleg a Gyermeknap!
Május utolsó vasárnapja a gyerekek napja. Tegyünk róla, hogy boldog, felszabadult, örömteli pillanatot nyújtsunk a kicsi és nagy gyerekeknek egyaránt! Cikkünk ajándék- és élménytippeket gyűjt össze.
A gyermekek újraélesztését tudnunk kell
Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri vagy közúti baleset, vízbe fúlás, háztartási baleset, áramütés, félrenyelés. Ha ilyen helyzettel találkozunk, nem szabad megijednünk, pánikba esnünk.
Szenzoros feldolgozási zavar (SPD)
Van, hogy a szülő úgy érzi, gyermeke valamiért más, mint a többi gyerkőc. A gyanú valós problémát takarhat. A különböző viselkedészavarokra nem szabad legyinteni, így a szenzoros feldolgozási zavarra, az SPD-re sem.
- You're currently reading page 1
- Oldal 2
- Oldal 3
- Oldal Következő
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása