A diófélék és az eltűnt kalóriák

A diófélék és az eltűnt kalóriák

diófélék


dr. Crul-Tóth Noémi cikke


A diófélék és az egyéb olajos magvak rengeteg értékes tápanyagot – és nem kevés kalóriát – tartalmaznak. Érdekes módon azonban, bárhogy is vizsgálják, úgy tűnik, hogy a diófélék rendszeres fogyasztása nem járul hozzá az elhízáshoz, sőt épp ellenkezőleg, segít megtartani a súlyunkat, vagy akár a fogyást is elősegítheti.


Több populációs szintű vizsgálatban számoltak be arról, hogy a dióféléket rendszeresen fogyasztók alacsonyabb testtömeggel, testtömegindexszel és kisebb derékkörfogattal jellemezhetőek. A jelenség okának felderítésével már régóta foglalkoznak a tudományos kutatások.


Egy tudományos folyóiratban publikált összefoglaló cikk 20 olyan klinikai vizsgálat eredményeit gyűjtötte össze, amelyekben egy-két, vagy akár három marék diófélét (dió, pisztácia, pekándió, földimogyoró, mandula, makadámdió) adtak általában elhízott emberek étrendjéhez, és a súlyváltozásukat vizsgálták. A vizsgálatok általában pár héttől hat hónapig tartottak.


A legtöbb vizsgálatban súlygyarapodásra számítottak, de ezzel ellentétben a legtöbb esetben nem változott a résztvevők súlya, vagy csak nagyon enyhe, statisztikailag sem számottevő mértékben nőtt. Még meglepőbb, hogy azokban a vizsgálatokban, amelyekben az étrend kalóriatartalmának egy részét „cserélték le” diófélékre (vagyis tulajdonképpen nem vittek be kevesebb kalóriát, mint korábban), sok esetben tapasztaltak nem várt súlycsökkenést.


Ezek az eredmények további vizsgálatokra sarkallták a kutatókat, ahol a diófélékből származó extra kalóriák testsúlyra kifejtett hatását más, ugyanolyan kalóriatartalmú nassolnivalókhoz, mint például cukorkához és sós perechez hasonlították. Az előbbiekben leírt eredmények alapján nem meglepő módon a dióféléket (ez esetben földimogyorót és pisztáciát) fogyasztó résztvevők testsúlya nem változott (vagy éppenséggel csökkent az egyéb nassolnivalót fogyasztókhoz képest).

Egy klinikai vizsgálatban túlsúlyos embereknek a hagyományos étrendjükön felül egy kisebb (42 g) vagy nagyobb (70 g) adag pisztáciát kellett elfogyasztaniuk naponta, 12 héten keresztül. A vizsgálat végén a testsúlyváltozásukat pisztáciát nem fogyasztó kontrollcsoporthoz viszonyították. Az a meglepő eredmény született, hogy mindhárom csoport megtartotta a testsúlyát. Hogyan lehetséges ez? Hová tűnt az az akár több tízezernyi kalória?


A diófélék testsúlyra kifejtett meglepő hatására mutattak rá azok az epidemiológiai vizsgálatok, amelyek szerint azoknak a személyeknek volt a legkisebb a testsúlyuk, a testtömegindexük és a derékkörfogatuk, illetve azok súlyváltozása volt a legkisebb a vizsgált időtartamban (1–8 év), akik a legtöbb diófélét fogyasztották.


Egy másik vizsgálatban a túlsúlyos résztvevők egyik csoportjának gyümölcsshake-ben diót, egy másik csoportnak pedig olajat és dióaromát adtak reggelente (a két ital nem volt megkülönböztethető íz alapján). Pár nap elteltével a reggel diós italt fogyasztó csoport nagyobb jóllakottságról számolt be dél környékén, mint a dióaromával ízesített, de azonos kalóriatartalmú italt fogyasztó csoport tagjai. Ez azt látszik igazolni, hogy a jóllakottságérzet fokozásával az olajos magvak tényleg hozzájárulhatnak a csökkent kalóriabevitelhez.

www.pirulakalauz.hu



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége