Pokorny Lia: „Kanyarokkal volt együtt szép a történetem”

Erdei sétával egybekötött medvehagymaszedéssel, barátnős beszélgetéssel töltötte várva várt szabadnapját Pokorny Lia, aki arra sem sajnálta az időt, hogy közben interjút adjon. A tőle megszokott közvetlenséggel, derűvel mesélt első önálló humoros estjéről. Ha minden jól megy, nyáron a vidéki városokban is felcsendülnek a LIAison dalai.

– Három éve egy önálló est, méghozzá zenés stand-up ötletével állt elő, amelyet tavaly ősszel láthatott először a közönség. Második felvonásként idén tavasszal ismét felcsendül a LIAison a Centrál Színházban. Korábban tartott az énekléstől, mi változott meg?

– Az éneklés pár éve nem volt számomra túl komfortos, mert gyakran elment a hangom. Úgy éreztem, valamiért nem tudunk egymással barátságba keveredni. Aztán találkoztam egy kiváló tanárral, Sziki Ágival, aki pillanatok alatt csodákat művelt a hangképzésemmel. Persze egyébként sem állt távol tőlem az éneklés, régóta foglalkoztatott, hogyan tudnék a prózán túl is beszélni, énekhanggal érzéseket, gondolatokat kifejezni, hiszen a zenének óriási ereje van.

– Milyen ez a zenés stand-up?

– Főleg sanzonokat énekelek sok humorral, a dalokon keresztül mesélek a közönségnek, hiszen a zene nagyban hozzátesz az est mondanivalójához. Ez pedig a szerelem sokfélesége: hányféleképpen éljük meg egy élet alatt, hányszor halunk bele, milyen az egészen a következő szerelemig végzetesnek hitt szerelem. Egy szerelem megélése fejlődési lehetőség. Ezt járja körül az est, amelyben egyrészt az általam, másrészt Zöldi Gergely dramaturg által írt felvezető szövegeket is mondok. Nemcsak magamról, hanem a környezetemben élők által megélt szerelmekről is beszélek, mindezt egy különös történetbe csomagolva nyújtom át a közönségnek, amellyel együtt nevetünk, olykor pityergünk, még beszélgetünk is. Jó kis szerelmi szótár, olyan est, ahol mindenki lerakhatja a maga terhét.

– Remek kritikák születtek a LIAisonról. Általában nyomon követi a szakma, a sajtó véleményét?

– Igen, olvasom a rólam megjelenteket, mert fontosnak tartom, más mit lát abból, amit én elképzeltem. Sokszor a kritikusok mást látnak, mint a nézők, mert más elvárással ülnek be egy-egy előadásra, mint az átlag. Ők minden este színházban ülnek, magasra teszik a mércét. Az a legnagyobb siker, ha a kritikusok nézőként tudnak megélni egy-egy darabot. Április közepe óta újra játszom ezt az előadást a zenésztársammal, Kéméndi Tamással kiegészülve, sőt májusban és júniusban is lesz lehetősége megnézni a közönségnek a Centrál Színházban.

– Bár színházban korábban is sokat játszott, országos hírnévre a Beugró című televíziós műsornak köszönhetően tett szert. A több évadot is megélt, szituációs színházi játékokon alapuló műsor sava-borsát az improvizáció adta meg. Nem éppen könnyű műfaj...

– Az elején kimondottan nehezen ment, és tartottam is tőle, tudnám-e én ezt csinálni. Hozzáteszem, korábban részt vettem már improvizációs esten máshol, de ott a pszichológia volt a középpontban. Amint elfelejt az ember megfelelni bármiféle elvárásnak, és gyermek módjára átadja magát a játéknak, akkor az egész előadás kicsit olyan, mint a meditáció: csak figyel és reagál, nem gondol semmi másra. A Válótársas és Munkatársas című daraboknál is hasonlót érzek, hiszen az improvizáció ebben is része az életemnek. Egyébként a szegedi közönség fergeteges volt: nagyon szabad, nyitott, minden rezdülésre reagált, rengeteget nevettünk együtt.

– Derűs, magával ragadó személyisége sugárzik a színpadról. Egyébként is nevetős ember?

– Van bennem egyfajta derű, és igen, nagyon szeretek nevetni! Nyitott vagyok, szeretek pozitív energiát vinni a világba. Könnyű a sok stressz miatt lelombozódni, és én szeretem visszaadni a hitet. Persze nekem is vannak nehezebb időszakaim, és magamat kell gyógyítanom, de alapvetően nagyon szeretem az életet, és hálás vagyok minden örömért.

– A Covid alaposan ledöntötte a lábáról. Utólag több helyen olvashattuk, ez idő alatt átgondolva kapcsolatait, alapos „tisztogatást” végzett maga körül. Nem bánta meg?

– Nem. Elérkezettnek láttam az időt néhány kapcsolat lezárásának. Volt, ami könnyen ment, és szeretettel váltunk el egymástól. Nekik hálás vagyok, hogy egymás szemébe nézve, kölcsönösen ki tudtuk mondani, elengedjük egymást. Ennek is megvolt a maga szépsége. Egyébként az élet kárpótolt, hozott új helyzeteket, kapcsolatokat, nem maradt űr bennem.

– Elmondása szerint a színház gyógyító erejében hisz. Mikor döntötte el, hogy színész lesz?

– Én nem akartam színész lenni, egyszerűen tudtam, hogy az leszek. Az akarásban van valamiféle belefeszülés. Négyéves korom óta tudtam, hogy nekem ezzel valamiféle dolgom van. Persze akkor még máshogyan fogalmazódott ez meg bennem: mesekazettákat hallgattam, és csodáltam a mesélő színészeket, azt gondoltam, én is egyszer így szeretnék mesélni. Néha úgy tűnt, más irányba tartok, például a színművészetire nem vettek fel, és mást kellett csinálnom, de mindig visszakeveredtem ebbe az irányba. A kanyarokkal volt együtt szép a történetem, ez a sava-borsa mindennek. Visszanézve tökéletesen értem, miért így kellett történnie. Az ember élete sokszor nem úgy alakul, ahogyan azt elképzelte. Amit kapunk, azt kell megérteni. Azt vallom, ne a sorsomat akarjam hajlítani, hanem én igazodjak az adott körülményekhez.

– Tudatosan kerüli a magánéletére vonatkozó kérdéseket. Miért?

– Általánosságban beszélek én magamról, de csak úgy, mint a LIAisonban is a szerelmekről. A kezdetektől meghúztam egy határt, amihez azóta is alkalmazkodnak az újságírók. Biztosan többet szerepelnék az újságok címlapján, de nem ez a célom.

– Kanyarodjunk a konyha felé! Szakácskönyve jelent meg, televíziós főzőműsorban szerepelt, mi több, szakács édesapja révén volt kitől eltanulni a fortélyokat. Van ideje főzni?

– Imádok enni és szeretek főzni, de a hétköznapokban kevés időm jut rá: amikor reggel 6 órakor kelek, és este 10 órakor jövök le a színpadról, egyszerűen nem kívánom a krumplipucolást. (nevet) A fiam és a barátok kedvéért szívesen veszem kézbe a fakanalat, főleg az együtt főzésre vagyok kapható. Ha teljesen átadhatom magam ennek, akkor igazi örömmel teszem!