Emléke előtt versennyel tisztelegnek

Emléke előtt versennyel tisztelegnek

Emléke előtt versennyel tisztelegnek

Clauder Ottó cseh származású magyar gyógyszerész fél évszázadon át volt a magyar gyógyszerészet számos szakterületének kiemelkedő egyénisége, a
szakgyógyszerészképzés úttörője.


Clauder Ottó a Csehországban található Witkowitzben született 1907-ben. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1929-ben gyógyszerészi, majd 1931-ben Winkler Lajos intézetében gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Fél évig még az intézetben Szebellédy László mellett, majd gyógyszertárban dolgozott.


1933-ban Schulek Elemér az Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályára hívta meg. 1937-ben került a Richter Gyógyszergyárba, ahol 1939-től főmérnök volt, 1945 után a növény- és biokémiai laboratóriumok osztályvezetőjének kérték fel. 1950-ben egyetemi docens és a Rusznyák-klinika orvoslaboratóriumának irányítója lett. Még ebben az évben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán magántanárrá habilitálták. 1953-ban a budapesti orvostudományi egyetemen adott elő szerves kémiát. 1957-ben egyetemi tanár lett az általa létesített Szerves Vegytani Intézetben.


1972–1975 között a Magyar Gyógyszerészeti Társaság elnökének választották. Egyben ő volt a társaság Gyógyszerkutatási Szakosztályának létrehozója. A szakgyógyszerészképzés úttörőjének számító Clauder Ottót Hamburgban érte a halál 78 évesen, 1985. szeptember 2-án.


Tudományos munkásságának legnagyobb érdemeként kiemelendő, hogy figyelme a tuberkulosztatikus anyagok, a tirazinvázas diuretikumok, az izolált alkaloidok, a vinkamin térszerkezete kutatására irányult. Több egyetemi jegyzete és tanulmánya is megjelent.


A Budapesti Orvostudományi Egyetem Szerves Vegytani Intézetének alapító igazgatója volt, ezenkívül nyugdíjba vonulásáig a Gyógyszerésztudományi Kar professzoraként tevékenykedett.


A neves gyógyszerészdoktort, a kémiai tudományok kandidátusát, egyetemi tanárt a SOTE Winkler-, a Kőbányai Gyógyszerárugyár Richter-emlékéremmel tüntette ki. Munkásságát a brüsszeli és a havannai egyetem kitüntetéseivel is elismerték.


Tiszteletére évről évre Clauder Ottó Emlékversenyt rendeznek, amely a 35 év alatti, diplomával rendelkező, gyógyszeriparban, kutatóintézetekben, illetve egyetemeken dolgozó fiatal kutatóknak biztosít lehetőséget a tudományos tapasztalatcserére egy nemes versengés keretei között. 



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége