Cseuz László: „Párizs laza túrának ígérkezik”

Cseuz László: „Párizs laza túrának ígérkezik”

Cseuz László




Cseuz Lászlót, a szentesi testnevelő tanárt 30 évvel ezelőtt ismerte meg az ország, amikor fejébe vette, hogy az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokra kerékpárral teker el. Azóta 7 olimpia helyszínére két keréken jutott el, kivéve Tokiót: azt a távot – a Covid miatt – itthon teljesítette. Két év múlva Párizst veszi be, legalábbis ez a terve a most 78 éves tanár úrnak.

 

– Ott a neve a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket díjazó Highlights of Hungary 50-es jelöltlistán. Nem ez lenne az első díja, több elismerés is sorakozik a polcán.

 

– Tanárként is számos elismerésben volt részem. 7 éve élek Pécelen, itt megkaptam a Pécel Gyermekeiért és Ifjúságáért díjat, Pest megye önkormányzatától pedig a Testnevelési és Sport díjat. Szentesen Pro Urbe kitüntetéssel, valamint Életműdíjjal tisztelt meg. Megtiszteltetés, hogy Nagy Viktor olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok válogatott vízilabdázó engem jelölt a díjra (Ez egy nonprofit kezdeményezés, évente, kategóriák nélkül díjazza „a kiválóság, a hazaszeretet és a cselekvő lokálpatriotizmus értékei mentén” tevékenykedőket – a szerk.) annak apropóján, hogy 30 év alatt hét nyári olimpiára tekertem el.

 

– Szentes legendás tanáraként hét éve Pécelre költözött, ahonnan hamarosan visszatér a dél-alföldi sportvárosba. Visszahúzza a szíve?

 

– A tanév végén, júliusban költözök haza, több okból: Szentesen van uszoda, sokáig szenior úszóként is versenyeztem, fontos nekem az úszás. Közel a kórház, nem mintha különösebb egészségi problémám lenne, de nem vagyok már mai gyerek, 78 évesen erre is gondolnom kell. Pécel dombos vidék, Szentesen csak a töltésre kell feltekernem. A család egy része is itt él, a húgom a szomszéd városban, és nem mellesleg 60 év köt Szenteshez.

 

– Ebben az életkorban már javában élvezhetné a nyugdíjas éveket, ezzel szemben Cseuz László még mindig dolgozik, jelenleg a péceli katolikus általános iskolában napközis tanár. Miért?

 

– Nem akarok tétlenkedni. El sem tudom képzelni, hogy munkahely nélkül legyek, szerintem már régen depressziós lennék. Szentesre visszatérve is szeretnék munkát vállalni, még nem tudom, mit, hol. A legjobb lenne gyerekek között dolgozni. Talán picit nyaralok előtte, és kimegyek a lányomékhoz Kanadába.

 

– Ha újrakezdhetné, ma is a tanári pályát választaná?

 

– Ma sem kerülném el az iskolát, szeretek gyerekek között lenni. Az anyagiak sosem befolyásoltak túlzottan. Egyébként elsős gimnazistaként a szentesi kórház laboratóriumában dolgoztam a nyári szünetben, sőt, rengeteg boncolást is végignéztem, mert vonzott az orvosi pálya. Ez viszont nagy kötöttséggel jár, ami a sport rovására ment volna, így inkább a Testnevelési Egyetemet választottam. Nem is bántam meg, ma sem tudok meglenni mozgás nélkül.

 

– Könnyen belátható, hogy ön nincs híján akaraterőnek. A sport tette szívóssá, vagy már eleve rendelkezett a rendkívüli akaraterővel és kitartással?

 

– A kettő kölcsönösen hatott egymásra. Ma is úgy érzem, én egy közepes képességű sportoló voltam, aki reménykedett nagy sportteljesítményekben, ami nem jött össze. Szentesi fiatalként mindent kipróbáltam: kosaraztam, röplabdáztam, úsztam, vízilabdáztam, teniszeztem, futballoztam, még birkózóedzésekre is eljártam, Pestre kerülve az ökölvívás is érdekelt. Rájöttem, akaraterő tekintetében az átlagnál többre vagyok képes, de a tehetség korlátokat szabott. Sokáig triatlonoztam, aztán jöttek a kerékpártúrák.

 

– Többször hangsúlyozza, a párizsi olimpiának akkor ugrik neki, ha az egészsége is engedi, most úgy néz ki, azzal nem lesz baj. Mit tesz az egészsége megőrzéséért?

 

– Az biztosan sokat segít, hogy nem dohányzom. Lassan negyven éve nem ittam alkoholtartalmú italt, még konyakos meggyet sem vagyok hajlandó enni; édességből amúgy sem eszem sokat. Jelentős túlsúllyal nem küzdök, ez persze annak is köszönhető, hogy igyekszem egészségesen táplálkozni és naponta sportolok. Biciklizem, gumikötelet, szobabiciklit, hasizom-erősítő gépet használok.

 

– Hogyan telik egy napja?

 

– Tanév közben, iskola előtt 20-30 kilométert biciklizem, hétvégente többet. Napközis tanár vagyok, főleg a járványügyi szabályok miatt felügyelem a gyerekeket. Amikor a Covid miatt nem tudtam elmenni a tokiói olimpiára, itthon teljesítettem a 9000 kilométeres távot. Volt, hogy három nap egymás után körbetekertem a Balatont azért, hogy meglegyen a teljesítésem.

 

– Tavaly könyvet jelentetett meg Nincs lehetetlen, avagy Kerékpárral hét olimpiára & Tour de Covid címmel, valamennyi letekert olimpiája után ezzel akarta lezárni a történetet. Aztán gondolt egyet, és megcélozta a 2024-es ötkarikás játékok helyszíneként Párizst. Miért?

 

– Már az első három olimpiám (Barcelona, Atlanta, Sydney) után is írtam egy könyvet, azt is összegzésnek szántam. Aztán mindig továbbterveztem, jött Athén, Peking, London, Rio de Janeiro. Úgy gondoltam, a tokiói táv után tényleg itt a vége, de már csak két év van Párizsig. Ha az egészségem megengedi, miért ne? Ez egy laza, könnyed kis túrának ígérkezik, 3500 kilométer oda-vissza. Addig még kisebb műtétek várnak rám, de ezek nem betegségek. És különben is, az embernek legyen kitűzött célja, ez nagyon fontos. Gazdagságra sosem vágytam, nincs autóm, nincs is rá szükségem, kerékpárral mindenhová eljutok. A komoly betegségek elkerültek, nem panaszkodhatom az életemre.

 

– Egyedül vágna neki Párizsnak?

 

- Mindenképpen. Először a 16 éves lányommal tekertem el Barcelonáig, ő ismerte a rigolyáimat, aztán családot alapított, nem tartott már velem. Jobb, ha egyedül megyek. Magamhoz is kemény vagyok, máshoz is az lennék. Nemcsak az időjárási viszonyokkal kell megküzdeni, hanem a fáradtsággal is. GPS nélkül vágok útnak, mint minden olimpia esetén, ez kihívás, meg a kevés angol nyelvtudásom is.

 

– Azt hihetné az ember, sokadik kerékpárját tekeri, ezzel szemben sok ezer kilométert pedálozik ugyanazzal a drótszamárral.

 

– Pedig két éve cseréltem, mert elütött egy motoros, három darabra törte a biciklimet, engem pedig 38 napra kórházba küldött. Azóta protézisem van, a vállam izom- és szalagsérült, a csuklóm is. Most már tudok kerékpározni, de testnevelő tanárnak már nem vagyok alkalmas. Elképzelhetetlen, hogy sarokból diktáljam a gyerekeknek, mit kell csinálniuk. A gyakorlatok bemutatása sajnos már nem megy, a sportközvetítéseket viszont szívesen nézem.

 

– Ilyen téren mindenevő?

 

– Nagyjából igen, most a pekingi téli olimpiát kísérem figyelemmel. A focit is szívesen nézem, a labdajátékokat csak azért nem szeretem, mert alig van magyar játékos a magyar röplabdacsapatban, de mondhatnám a kézilabdát és a futballt is. Én a magyaroknak szeretnék szurkolni.

 

Névjegy: Cseuz László 1944-ben született Budapesten. A Testnevelési Egyetem elvégzése után a szentesi sportéletben találta meg számítását: a Horváth Mihály Gimnázium legendás testnevelő tanára, aki ez idáig 7 olimpia helyszínére tekert el kerékpárjával. A nyugdíjas tanár hét péceli év után idén visszaköltözik Szentesre, ahol a fia is él feleségével, valamint a húga Hódmezővásárhelyen. Két felnőtt gyermeke és két unokája van.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége