Balázs-Piri Soma: „Szeretnék egyszer karmester is lenni”

Balázs-Piri Soma: „Szeretnék egyszer karmester is lenni”

Tele a naptára a Virtuózok szegedi felfedezettjének, Balázs-Piri Somának. A 15 éves zongorista szorgalmasan gyakorol, fellépésről fellépésre jár, és persze gyűri az iskolát. A vele készült interjút az októberi, londoni fellépése előtt készítettük.

 

– Most kezdted a középiskolai tanulmányaidat egy szegedi középiskolában, a gólyaavatónak a napokban lett vége. Hogy tetszett?

 

– Nagyon jól sikerült nap volt. Jót szórakoztunk, egyáltalán nem volt durva. Az osztálytársak jó fejek, a suli is tetszik. Közös mozizással zártuk a gólyaavatót.

 

– Beszélgetésünkhöz nem volt könnyű szabad helyet találnunk a „táncrendedben”. Néhány nap múlva repülsz Londonba, most lett vége a gólyaavató bulidnak, és még nem beszéltünk a napi gyakorlásokról meg a tanulásról. Tudod követni?

 

– Próbálom, de a dátumokkal hadilábon állok. Anyukám viszont mindent fejben tart. Az iskolában egyéni tanrend szerint tanulok, úgy, mint a sportolók. Ez nagy segítség nekem, mert gyakran délelőtt is gyakorolok itthon. A tananyagot viszont pótolnom kell. Szerencsére a társaim segítenek, nagyon jól fogadtak engem, szuper a közösség is. Mindig elkérem tőlük a leckét, igyekszem behozni a hiányzásaimat. Gyakran csak este tudok tanulni. Eddig még nem volt baj, de most minden tanár belehúzott, van elég leckém. Ráadásul, ha nagyon közel van a következő fellépésem, napi 4-5 órát gyakorolok. Egyébként kicsit kevesebbet szoktam. Néhány nap múlva repülünk Londonba, most sokat ülök a zongora előtt.

 

– Mit adsz majd elő?

– Mozart d-moll zongoraversenyét és egy kortárs darabot. Az Egyesült Királyságban rendeztek egy zeneszerző versenyt, és engem kértek fel a győztes mű előadására, ez tulajdonképpen a darab ősbemutatója. Ezt a londoni fellépést a Virtuózokban kaptam a korcsoportgyőzelemért, az Armel Opera jóvoltából. Repülővel megyek, életemben másodjára. Az első alkalom Nem York volt, jó nagy falattal kezdtem. Szóval izgalmas lesz. A szüleim is elkísérnek, és persze a zongoratanárnőm, Sóti-Szobonya Emőke. New Yorkba a Virtuózok kapcsán jutottam ki, és óriási élmény volt.

 

– Ebben nagy szerepe lehetett egy igazi világsztárnak is...

– Igen, ott találkoztam először Maestro Placido Domingóval. A torkomban dobogott a szívem, amikor leütöttem az első hangokat, miközben a Maestro az első sorban ült. Óriási megkönnyebbülés volt, hogy a koncert után barátságosan, melegszívűen gratulált, és el is dúdolta Chopin darabjából azt a részt, ami a legjobban tetszett neki az előadásomból. Az első pillanattól rokonszenvesek voltunk egymásnak. Előzőleg aggódtam picit az angolnyelv-tudásom miatt, de felesleges volt. A Maestrónak sem az angol az anyanyelve, ezért sokkal könnyebb volt megérteni őt. Másodjára Budapesten találkoztunk, ahol én átvehettem egy miniszteri kitüntetést, és megbeszéltük a szegedi fellépés részleteit.

 

– Merthogy augusztus végén egy ottani stadion avatóján ő dirigált téged. Milyen volt egy színpadon állni vele?

– Életre szóló élmény. Akkor nem is izgultam annyira, inkább utólag, amikor ismét végigéltem a fellépés pillanatait. Azt pedig még a mai napig nem dolgoztam fel, hogy az otthonunkban látogatott meg bennünket Placido Domingo. Amikor megszólalt a csengő, és belépett a kapun a feleségével és a menedzserével, megállt egy pillanatra a levegő. Ő javasolta, hogy szívesen eljönne hozzánk, én kérni sem mertem volna erre. Előzőleg Pesten ragaszkodott hozzá, hogy én válasszak darabot. Olyan művet választottam, amit ő még sohasem vezényelt: Grieg zongoraversenyét. Mivel a stadionban csak egy főpróbát terveztek, nagyon hasznos volt, hogy még azelőtt, zenekar nélkül végigpróbáljuk az egész darabot. Csodálatos volt, hogy miközben zongoráztam, a Maestro vezényelt és a teljes zenekari részt hozzá énekelte a nappalinkban! Nagyon jól érezte nálunk magát, sokat nevettünk.

 

 

– Ha 20 év múlva beszélgetünk, akkor is a zongora mellett találunk téged?

– Igen, mindenképpen. Persze sok meglepetés érhet, két évvel ezelőtt sem gondoltam, hogy most itt fogok tartani. Még az óvodában kiderült, hogy jó a hallásom és a ritmusérzékem. Vettünk egy kis szintetizátort, azzal kezdődött minden. A családban csak az apukám zenélt, basszusgitáron. Azt még nem tudom, hogyan tovább, 2-3 évet adok még magamnak, hogy eldöntsem. Lehet, hogy külföldön folytatom. Tanítani nagyon szeretnék, és érdekel a karvezetés is. Abban biztos vagyok, hogy maradok a kicsit magányos műfajú zongoránál. Ez ugyanis nem kimondottan zenekari hangszer, de a négykezes műfaj is vonz.

 

 

– Ez a szakma sem mentes a kritikától. Mennyire bírod?

– Szerintem jól. A Virtuózokba is harmadik próbálkozásra jutottam be. Az első két kudarc után két napig szomorkodtam, de aztán gyorsan összeszedtem magam és még nagyobb erőbedobással gyakoroltam az újabb megmérettetésre. A kritika egyébként alapdolog, el kell viselni. Kaptam már jót és kevésbé jót is, szerintem tanulni kell belőle.

 

 

– A szüleid hogyan viszonyulnak hozzád, mióta a hírnév a szárnyaira kapott?

– Semmi sem változott, ugyanúgy megmossák a fejem, ha nem viszem ki a szemetet vagy ha nem pakolok el magam után. Persze néha elfogultak és nagyon büszkék rám, de én nem akarok elszállni magamtól. Amikor csak tudnak, jönnek velem a fellépésekre és versenyekre, de a két testvérem, a 4 évvel idősebb bátyám és a kishúgom miatt is van bőven elfoglaltságuk.

 

 

– A szabadidőd nagy részét neked is be kell áldoznod a zongorázás miatt. Nem bánod?

– Nem, mert nem lemondásként élem meg, nem fáradok bele. Valóban kevés a szabadidőm, de élvezem a zenélést. Egyébként „normális” dolgokat is csinálok: szeretem a számítógépes játékokat, a mozit, a barátokat. Nem különbözöm a korosztályomtól. Hatéves korom óta teniszezek, azt nagyon szeretem.

 

 

– Az osztálytársaiddal, barátaiddal tudsz beszélni a zenéről, szakmai dolgaidról?

– Több osztálytársam is tanul zeneiskolában, de ők nem mélyednek bele annyira, mint én. Ettől függetlenül tudunk beszélni a zenéről. Több barátommal mesterkurzusokon vagy versenyeken ismerkedtünk össze, interneten tartjuk a kapcsolatot. Velük bátran belemélyedhetünk a szakmai témákba.

 

 

– A szintén a Virtuózokból megismert Boros Misivel tartod a kapcsolatot?

– Igen, sőt! Ő nemrég Szegeden lépett fel, hívott, nézzem meg. De sajnos nem tudtam elmenni. Október végén pedig Dohában együtt lépünk majd fel, négykezest is játszunk, szóval kapcsolatban vagyunk. Novemberben itthon leszek, fellépésmentes hónapnak ígérkezik, akkor fogok új darabokat tanulni. Decemberben a szegedi szimfonikusokkal lépek fel a helyi színházban, és a Virtuózokkal is lesz egy közös gálakoncert a MÜPA-ban. Ezt nagyon várom, mert a Virtuózok csapata egy igazi nagy család.

 

 

– Gondoltál már arra, hogy sok gyerek példaképe lehetsz?

– Azt nem gondolnám, hogy név szerint én vagyok bárkinek a példaképe, azt viszont igen, hogy a Virtuózoktól sokan kedvet kaptak a zenéléshez. Amikor új darabot kezdek tanulni, első lépésként számomra fontos előadóktól, mint például Martha Argerich, Daniel Barenboim, Evgeny Kissin, Lang Lang (neki éppen Placido Domingo mutatott be Budapesten), meghallgatom, ők hogyan játsszák el. Nekem ők a példaképeim.

 

 

Névjegy: Balázs-Piri Soma 2004. május 23-án született Szegeden. 2013-ban költözött családjával a vajdasági Horgosról Szegedre. 14 éves korában a Virtuózok komolyzenei televíziós tehetségkutató műsor korcsoportgyőztese lett 2018-ban. Jelenleg a szegedi piarista gimnázium 9. évfolyamos tanulója. Kedvenc zeneszerzői: Chopin, Liszt Ferenc, Bartók Béla.



Kapcsolódó bejegyzések

Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége